Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 71 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-71

Névmutató: Kun Béla

1995. február 8.

Catherine Durandin a párizsi Keleti és Nyugati Nyelvek és Civilizációk Intézetének /INALCO - Institut national des langues et civilizations orientales/ történész-tanára Budapesten tartott előadása után elmondta, hogy megtanult romául, 1968 óta járt Romániába. Nincs összefoglaló mű Romániáról Franciaországban. Ennek híján Seton-Watson harmincas években írt könyvét használták, legújabban pedig az amerikai Keith Hitchinsét. Durandin A román nemzet története /L`Histoire de la natione roumaine/ című könyve 1994-ben jelent meg, amely Románia történelmének XIX-XX. századi időszakát vállalja föl. Hamarosan napvilágot lát egy nagyobb könyve a román azonosságkeresésről a Fayard Kiadónál. - Durandin szerint a román történetírásban már mutatkoznak új jelek, az új szemléletűek közé sorolta Alexandru Zubot /Iasi/, Teodor Pompiliut /Kolozsvár/, Papacoste professzort a Iorga Intézetből /Bukarest/ ugyaninnen A. Dutut a Dél-Kelet Európai Intézetből, végül Andrei Pippidit és körét. /Magyar Nemzet, febr. 8./ Catherine Durandin a budapesti Francia Intézetben tartott előadást. A tájékozott professzor asszony tudása is véges: az első világháborús román hódításokat a Kun Béla elleni jogos föllépésként, szükséges rendcsinálásként értelmezte... Ellenben sok felejthetetlen mondata volt: "Minden népnek szüksége van mítoszokra, lelkesítő térségekre, de roppant nagy baj, ha a múltat akarják meghódítani. A román történészek a mítoszteremtés csapdájába estek." "Nem a románságnak, mint nemzetnek a történetét kell megírni, hanem a társadalomét. Amelyben magától értetődően helye van a zsidók, a cigányok, a szászok, a magyar történelmi kisebbség történetének." /Vasárnapi Hírek, febr. 12./

1996. augusztus 23.

Corneliu Vadim Tudor aug. 23-án Csíkszeredába látogatott, ahol a megyei tanács nagytermében tartott sajtóértekezletet többszáz tisztelőjének jelenlétében. Magyarlakta megyébe érkezett, ezért általa nagyra értékelt magyar eredetű állampolgárokat hozott magával, Iuliu Furó bukaresti képviselőt, Barabás Lászlót, a Szocialista Munkapárt baróti elnökét. Tudor Kovászna és Hargita megyét ősi román megyéknek nevezte, majd keményen ostorozta az elnökjelölteket: Iliescu lelkiismeret nélküli illegalista, Emil Constantinescu amerikai kém, Petre Roman, az egykori KGB-tábornok fia Icig vajda, hozzátette: anélkül, hogy bármely nép érzelmeit sértené. Az alapszerződésről kijelentette: Funarral együtt nem fogadja el az 1201-es ajánlást. Magyarország Erdélyt akaró, revansista politikája mitsem változott, mondta Tudor, és egyenlőségjelet tett Kun Béla, Horthy Miklós és Göncz Árpád között. Frunda György elnökjelölését RMDSZ-diverziónak és arcátlanságnak tartotta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

1996. augusztus 23.

1996. szeptember 5.

A Bocskai Szövetség szervezésében szept. 5-én az Országház előtti Kossuth téren megtartott nagygyűlésre több mint húszezren jöttek el. A gyűlés szónokai egyetértettek abban, hogy a határon túli magyarság véleményének figyelembe vétele nélkül nem szabad dönteni az alapszerződésről. A rendezvényt végigkísérte a Horn Gyula miniszterelnököt és Göncz Árpád köztársasági elnököt elítélő jelszavak skandálása. Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök szorgalmazta, hogy az alapszerződésbe rögzítsék az erdélyi magyar kisebbség kollektív jogainak gyakorlását, az államosított egyházi vagyon visszaadását és a történelmi egyházak iskolái működési feltételeinek garanciáit. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnöke köszönetet mondott a magyar ellenzéki pártoknak, hogy "kierőszakolták" az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását az alapszerződés ügyében. Úgy véltem hogy az alapszerződés nem a béke, nem az együttélés dokumentum lesz. Ifj. Hegedüs Lóránt református lelkész hangoztatta, hogy területi autonómia nélkül szűkítő jellege van az alapszerződésnek. Zétényi Zsolt, a Nemzeti Társaskör elnöke olyan legitim összmagyar fórum létrehozását kezdeményezte, amely magyar rendezési javaslatot terjesztene elő a térség problémáinak megoldására. Lányi Zsolt, a Független Kisgazdapárt szónoka szerint azt a kormányt nem lehet magyarnak nevezni, amely nem küzd az elszakított nemzettestekért. Hangsúlyozta: Horn Gyula nem mondott igazat, amikor kijelentette, hogy az alapszerződés aláírásával a magyar társadalom többsége egyetért. Giczy György, a KDNP elnöke, aki arról beszélt, hogy Meciar és Iliescu legalább saját nemzetével szemben elkötelezett, míg Horn Gyulánál ennek nyomait sem lehet felfedezni. Gáspár Miklós KDNP-alelnök szerint a hazaáruló kormány Kun Béláék méltó utóda. Csapody Miklós, az MDF alelnöke az alapszerződést igazságtalan megállapodásnak nevezte, amelyet nem befolyásolt a nemzet egyetlen ellenérve sem. Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Párta /MIÉP/ elnöke bejelentette, hogy - a Magyarok Világszövetségével összhangban - aláírásgyűjtést kezdeményez annak érdekében, hogy népszavazás döntsön arról: ha a kormány aláírja az alapszerződést, akkor az Országgyűlés ne ratifikálja azt. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./ A tömeg ütemesen zúgta: Vesszen Horn!. /Új Magyarország, szept. 7./

1999. augusztus 19.

Lucian Silaghi prefektus felháborodva fogadta, hogy aug. 19-én Kőröstárkányban felavatták a románok által 1919-ben meggyilkoltak névsorát megörökítő emlékművet. Neki prefektusként a nemzeti érdekeket kell védenie. A prefektus szerint a kivégzett tárkányi magyarok ellenálltak Mosoiu tábornok hadainak. Ezek az egyének Kun Béla bolsevik hadseregével szimpatizáltak, feldúlták a környező román falvakat, lelőttek egy román tisztet, ezért vált szükségessé a megtorlás. A tárkányiak nem hívták meg a Bihar megyei helyhatóság képviselőit, állította, mert szerinte Modok Gusztáv alprefektus nem a prefektúrát képviselte! /Albert Ferenc: Történelemórát tartott a prefektus. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 19./

2001. március 13.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánította nemrég a magyar Országgyűlés február 26-át. A szocialisták mérsékelt hangnemben szóltak, egyedül Nagy Sándor parlamenti frakcióvezető adott hangot döbbenetének az ülésen elhangzott két felszólalás eszmeiségét illetően. A felszólalók - s ezt maga Nagy Sándor is elismeri - személyes fájdalmuk okán és jogán tettek "szélsőséges" kijelentéseket, de a képviselő elvárja, hogy a jelen lévő köztársasági elnök, Mádl Ferenc nyilvánosan határolja el magát a mai magyar társadalom békéjét háborító kijelentésektől. Hogy ez megtörténik-e, nem tudhatom. Thürmer Gyula, a kommunista hagyományokat nyíltan fölvállaló Munkáspárt vezetője már veszélyesnek és haszontalannak ítélte az emléknap deklarálását. Érdemes mégis továbbgondolni a történteket. Először is: miért beszélnek "diktatúrákról"? Az első fejezet 1919-re vonatkozik, amikor a Károlyi-féle fiatal demokratikus köztársaságot átjátszották Kun Béla nemzetidegen bolsevista diktatúrájának, s a Lenin-fiúk, Szamuely Tibor véreskezű komisszárjai kímélet nélkül gyilkolásztak szerte az országban, s áldozataik között volt ex-miniszterelnök, nemzethű, nemzetféltő értelmiségi, egyszerű munkás és parasztember, írta Magyari Lajos, hozzátéve, hogy nem lehet megfeledkezni az "ellentételezésről" sem, Prónay, Héjjas és Ostemburg keretlegényeinek atrocitásairól. Azokra sincs mentség. A második, a hosszú "felvonás" 1945-ben kezdődött, amikor a kommunista párt, miután kiirtotta, letaglózta politikai ellenfeleit, korábbi koalíciós partnereit, a szociáldemokratákat, a kisgazdákat, rövid úton lehetséges kommunista riválisaival is leszámolt, Rajk László, Sólyom tábornok a legismertebbek közülük. Többet pisszenés sem lehetett az országban, mert az ellenvélemény a gyűjtőfogházba, Vácra, Márianosztrára, Recskre vezetett. Vagy a bitófára. Fortélyos félelem igazgatott az országban - mint mindenütt a "béketáborban" - egészen ötvenhat őszéig, a forradalomig. Következett a megtorlás. Igenis emlékezni kell, hangsúlyozta Magyari, méltósággal, önvizsgálattal, a nemzeti megbékélés egyedül méltóságos szándékával. /Magyari Lajos: Kell-e emlékezni? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./

2003. április 12.

Beke György új Erdély-könyve, a Gyulafehérvár árnyékában /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2002/ politikai telitalálat. Könyvébe belefoglalta a magyar kormány 2002. december elsejei erkölcsi mélyrepülését is. Az erkölcsi érzéketlenségnek ezt a nemzetet megalázó szintjét sem Károlyi Mihály, sem Kun Béla, de Rákosi és Kádár vagy Grósz Károly sem tudta - nem is akarták - alulmúlni. Ezt a fogadást Kovács külügyminiszter úgy próbálta erénnyé kalapálni, hogy hazudott. Azt állította ugyanis parlamenti felszólalásban, hogy 1918. december elseje nem is Erdély elcsatolásáról szól, ott ,,csak" egy népgyűlés volt, és mindezek után nem átallotta a román december elsejét és a magyar március 15-ét egybevetve közös nevezőre hozni. A magyar kormány saját honfitársai vélt nacionalizmusával, antiszemitizmusával van elfoglalva, ami azért okoz nagy gondot és igényel sok munkát, mert előbb létre kell hozni - legalábbis szavakban -, hogy legyen, ami ellen fellépni. A Kinyújtott kéz - levágott kéz fejezetben Beke azt elemezte, miként köszön vissza Gyulafehérvár eszmeisége, politikai törekvései a második világháború után. Iuliu Maniu pártja a háború utáni erdélyi magyarságot gyilkoló pogromok után. A Magyar Népi Szövetség a Román Kommunista Pártnak kötelezte el magát, olyannyira, hogy még a nemzetiségek számára esedékes nemzetközi kisebbségi garanciákat is visszautasították. (Bányai László véleménye szerint Gheorghe Gheorghiu-Dej, Teohari Georgescu személye a legnagyobb garancia ebben a kérdésben.) Dr. Takács Lajos, a magyar képviselőcsoport vezérszónoka 1947-ben Bukarestben nem csak elégtétellel nyugtázta Észak-Erdély visszacsatolását Romániához, hanem külön üdvözölte azt, hogy a békeszerződésből kihagytak bárminemű kisebbségvédelmi záradékot. Továbbá: ,,Meg voltunk győződve és meggyőződésünk azóta számtalanszor felerősödött, hogy a román munkás karja, a román földműves kérges keze és a haladó szellemű román értelmiségi szava sokkal nagyobb és hathatósabb védelmet nyújt nekünk, mint bármilyen záradék." Beke György Ágoston Vilmos - ismét egy erdélyi menekült - Debrecenben elhangzott felszólalására (1992) is kitért. Ebben Ágoston az 1968-as, a romániai magyar értelmiség számára felállított rafinált romániai csapdahelyzetről szól. - Ion Lancranjan uszító pamfletje Erdélyről 1982-ben és az utána következő kiadványok mutatták, hogy nem szűnt meg az uszítás. Ágoston Vilmos elemzéséből kiderül, hogy Ceausescu ugyanazt a módszert követte 1968-ban, mint korábban a Bolyai Egyetem megszüntetése alkalmával vagy később a 80-as években: taktikából paktumot kötött a romániai magyarsággal, azért hozta létre a kisebbségi intézményeket, hogy szembeállíthassa a magyarországi közös irodalmi és irodalmon kívüli törekvésekkel. Ágoston Vilmos hangsúlyozta: ,,Nem tudom, hogy milyen jogérzés szentesíti, hogy egyesek a Dnyesztertől a Tiszáig követeljék a román egyesülést, mikor ugyanezt a magyaroknak megtiltják. Csak az egyiknek van politikai, történelmi, ókori és feudális fenntartó joga a nemzeti egységre - s ne feledkezzünk meg témánkról, az egységes irodalomszemléletre, közös kultúrára -, míg a másik ugyanezen követelését jogtalannak, büntetendőnek tartják." Beke megállapította, hogy Közép-Kelet-Európa most évszázadokra rendezkedik be. Ez teszi különlegesen fontossá az önrendelkezés jogának elismerését a magyarság számára is. Sylvester Lajos hozzátette: A ,,Cserehátak", kaszárnyák telepítése, a románság üldözésének fantazmagóriái közepette ne próbáljuk móresre tanítani, eltávolítani vagy egyszerűen a szájukat befogni azoknak, akik autonómiát, a magyar többségű régiók, elsősorban a Székelyföld gazdasági prosperitását szorgalmazzák. /Sylvester Lajos: Beke György új könyve. Gyulafehérvár árnyékában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./

2004. december 7.

Ingerülten utasította el Fazakas Károly cikkében a jelenlegi magyarországi baloldali kormányt. „Az egyik tönkretette az országot félig, a másik meg jött, hogy befejezze az elkezdett nagy művet, azaz minden úton-módon arra törekedik, hogy azt a részt is kiárusítsa, ami még megmaradt a nemzeti vagyonkából.” A magyar állampolgárságért kellene esedezni a D 209-esnél, vagy a balatonöszödi villa ravasz vásárlójánál – célzott a cikkíró Medgyessy Péterre és Gyurcsány Ferencre. Meg kell kérdezni Kulcsár Attilát, a volt brókert, hogy kit takar a noteszében szereplő Gyurcsányi? Az ATV-ben lehetett hallani Gyurcsány Ferencet, minden józanságot nélkülöző kinyilatkoztatását. Megállapíthatjuk, írta Fazakas Károly, hogy „egy új nemzetvesztővel: Kun Béla mai, kissé gyűröttebb változatával állunk szemben.” /Fazakas Károly: Nemzetvesztő nemzetpolgártársak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 7./

2005. február 17.

Kuszálik Péter leszögezte, hogy a magyar értelmiség véleménye is megoszlik a trianoni békediktátum megítélésében, s a filmben „jobbára csak a ’nemzeti oldal’ képviselői szólaltak meg, azok, akiknek fáj ’Trianon’. A románok 1990 után nagy szeretettel mondták: örüljenek a magyarok, hogy 1919-ben a román királyi csapatok megszabadították őket Kun Bélától és a kommunizmustól. A Tanácsköztársaság idején a bolsevisták 585 személyt végeztek ki nyilvánosan, utána következett a fehérterror. Kuszálik szerint a film készítői magyar elfogultságtól terhesek, a román kommentátorok pedig a maguk szempontjai szerint voltak részrehajlók. /Kuszálik Péter: Történet és tanulság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

2005. július 25.

Fokozott érdeklődés övezte Orbán Viktor Fidesz-elnök július 23-i tusnádfürdői beszédét, több mint 4 ezren, mások szerint 2-3 ezren jöttek el. A volt magyar miniszterelnök a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján Magyarország jövője jövőre címen tartott előadást és a hallgatóság kérdésre válaszolt. Kifejtette: a kisebbségi jogoknak az Európai Unió jogrendszerének részévé kell lennie. Erre azért van szükség, mert egyre több kelet-európai országban találkozhatunk a magyar lakta vidékek feldarabolására tett kormányzati törekvéssel, illetve ezen régiók gazdasági ellehetetlenítésével. Orbán elmondta: gyökeres szemléletváltásra van szükség a Kárpát-medencei magyarság problémáival kapcsolatban. E közösség számára a határok által előidézett szétdaraboltság körülményei között is az európai integráció, a lebomló államhatárok, a szabad mozgás és a decentralizáció merőben új lehetőségeket kínál. Az anyaországnak sem úgy kell tekintenie a határon túli magyarságra, mint hátrányra, tehertételre, hanem úgy, mint befektetésre, közös gazdasági felemelkedést segítő tényezőre. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) munkálataira feltétlenül szükség van. – Megengedhetetlen, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnök annyi idő óta nem hívta össze a testületet – jegyezte meg a politikus, aki szerint a MÁÉRT-nak a világra kiterjedő reprezentatív fórummá kell átalakulnia. Véleménye szerint Magyarország jövőjét nem a Magyarországon élő 10 milliós, hanem a 15 milliós nemzet egésze határozza meg. Kiemelte: tavaly, december 5-én a kettős állampolgárságról tartott népszavazáson „nem Magyarország lakossága, hanem az ország kormánya mondott nemet”. Szerinte erős nemzettudatra van szükség, ugyanis ez a magyarság alapvető érdeke. – Sajnálatos módon ezt a hazai magyarok nem ismerik fel – fogalmazott Orbán. A nemzettudat erősítésében a határon túli magyarok erőforrást jelentenek a „belmagyarok” számára – hangsúlyozta. A Kárpát-medencei magyarság érdeke a kettős állampolgárság, ugyanis Románia sokkal később fog csatlakozni a szabad utazást biztosító úgynevezett schengeni övezethez. Egyértelműbben: a magyar és a román útlevél még hosszú ideig nem ugyanazt jelenti majd a nyugat-európai hatóságok és határőrök szemében – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta a magyar igazolvány fontosságát is. – Ez lesz a Kárpát-medence legértékesebb dokumentuma, ugyanis olyan jogok tapadnak ehhez az irathoz, amelyek nem lesznek elérhetők a kettős állampolgársággal rendelkezők számára. Tapsvihart eredményezett az is, amikor Orbán elmondta: a kettős állampolgárság kérdése megoldódik, mihelyt Magyarországon a polgári erők kétharmados többséget szereznek az Országgyűlésben. – Jelen pillanatban titkos tárgyalások zajlanak Budapesten arról, hogy a kettős állampolgárság milyen európai normákba ütközik, illetve milyen EU-s jogszabályoknak felel meg. – Ebben a kérdésben a magyar kormánynak mindenféleképpen egyeztetnie kell a Kárpát-medencei magyarság szervezeteivel – mondta. A polgári kormány támogatni fogja az autonómiát az erdélyi magyarok számára. Az autonómia kérdése volt a központi témája annak a találkozónak is, amely július 23-án zajlott Orbán Viktor, illetve Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke között. A résztvevők sajtóértekezleten elmondták: arról beszéltek, miként lehetne előmozdítani a párbeszédet a romániai magyarságot képviselő szervezetek között, közös asztalhoz ülni például a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel is (RMDSZ) az autonómia kérdésének megoldására. Arra a kérdésre viszont, hogy személy szerint mit tehet a Tőkés–Markó kiegyezésre, Orbán csak annyit válaszolt: – Mi nem mondhatjuk meg egy püspöknek, hogy mit tegyen. Orbán ígéretet tett arra vonatkozóan is, hogy „amennyiben a jövő évi választásokat követően Magyarországot polgári kormány vezeti, Erdély számára is lesz Széchenyi terv”. Orbán emlékeztetett: a XX. században megjelent a modern baloldal Közép-Európában, aminek eredményeképpen Magyarország vonatkozásában egy új magatartás is kialakult. Ez pedig az, hogy amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére. Így rontottak rá a sajátjaikra 1919-ben Kun Béláék, így rontottak rá a saját fajtájukra Rákosiék. Ugyanezt tették az ő modern kori kiadásukban 1956-ban azok, akik rárontottak a forradalomra. És nem ilyen harcias eszközökkel, de december 5. is egy kormányzati rárontás a saját nemzetünkre. Erre a baloldalra azonban szükség lesz a jövőben a nemzeti egység megteremtése szempontjából – hangsúlyozta a szónok, aki úgy vélte, hogy a magyarországi baloldalnak „nemzeti fordulatot” kell végrehajtania saját szemléletében. Orbán utóbbi kijelentésére reagált a Magyar Szocialista Párt. Nyakó István, az MSZP szóvivője kijelentette: Orbán Viktor nem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon. Érdemes emlékezni azokra a jobboldaliakra, akik Gömbös Gyula és Horthy Miklós kultuszát ápolják a mai magyar politikában. Ezek az erők rontottak rá december 5-ét megelőzően az erdélyi egységes magyar politikai érdekképviseletre. A magyar belpolitikát, jobboldali politikát exportálva, nemzeti tanácsok létrehozásával akarták megtörni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Ez a kísérletük azonban kudarcba fulladt, hála az erdélyi magyarság józanságának. /Kiss Olivér: Hangzatos Orbán kijelentések a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A volt magyar miniszterelnököt bírálja az MSZP. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./

2005. július 26.

A nemzetpolitikáról szóló nyilatkozatháború bontakozott ki a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz–MPSZ) között Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde nyomán. A Fidesz elnöke a Bálványosi Szabadegyetemen többek között arról beszélt, hogy a magyar baloldal, amikor erre időnként lehetőséget kapott, „rárontott saját nemzetére”. Mint például Kun Béla és Rákosiék idején, és ha nem is ilyen harcias eszközökkel, de ezt tette a december 5-i népszavazáson. Lendvai Ildikó (MSZP) felszólította Orbán Viktort, hogy vonja vissza a magyar baloldal nemzetellenességére vonatkozó állításait. A Fidesz szóvivője arra hívta fel a figyelmet: az MSZP-nek a térség többi baloldali pártjához hasonlóan nemzeti elkötelezettségű párttá kellene válnia, hogy hatékonyan lehessen fellépni a magyar érdekek képviseletéért szerte a világban. Markó Béla RMDSZ-elnök, akire az MSZP oly gyakran hivatkozik, a tusnádfürdői táborban igen keményen bírálta a Gyurcsány-kormány nemzetpolitikáját – hangoztatta Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. Az MSZP-nek nem magyarázkodnia, vádaskodnia kellene, hanem valódi nemzeti fordulatot végrehajtania, hogy minden párt egységesen tudjon fellépni az igazi autonómiáért, a mindennapos diszkrimináció és az asszimilációs törekvések ellen. Gedei József /MSZP/ kijelentette: az MSZP nemzeti párt, a Fidesz viszont a határokon kívül nem nemzetpolitikát, hanem pártpolitikát csinál. /Magyar belpolitikai vihart okozott Orbán tusnádfürdői előadása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

2005. július 29.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Tusnádfürdőn tartott beszédében többek között megemlítette, a magyar baloldal, amikor lehetősége volt, rátört saját nemzetére. Ezt tette Kun Béla és Rákosi. Ez történt 1956 vérbefojtásakor, és ezt tette az MSZP a december 5-i népszavazás kampánya idején. A jelek szerint Orbán fején találta a szöget, mert a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nyomban felkapta a vizet. Szóvivője szerint nem a baloldal, hanem a Gömbös Gyula és Horthy Miklós kultuszát ápoló jobboldal rontott december 5-e előtt az egységes erdélyi magyar politikai érdekképviseletre. A párt vezetői felszólították Orbán Viktort, vonja vissza a baloldal nemzetellenességére vonatkozó állítását. Hiába változtatták meg pártjuk cégtábláját (Magyar Szocialista Munkáspárt helyett MSZP), hiába apad Kádár egykori munkatársainak száma a párt vezetőségében, hiába választottak Hiller István személyében új elnököt, a párt szellemisége ugyanis töretlen: a határon túlra kényszerített magyarság létezését kénytelen-kelletlen tudomásul veszik, de alapjában véve leírták, írta Asztalos Lajos. Medgyessy Péter például a kedvezménytörvényre, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemre célozva kijelentette, az Orbán-kormány túlkényeztette a határon túli magyarságot. A december 5-e előtti kampányban a két kormánypárt vezetői az állították, hogy IGEN szavazat esetén hárommillió határon túli magyar özönli el Magyarországot, majd azt, hogy nyolcszázezer. Gyurcsány Ferenc bejelentette, szakértői tárgyalásokat kezdenek az állampolgárság nélküli magyar útlevél, esetleg az áttelepedést nem biztosító állampolgárság megadásáról. A nagy hangon bejelentett Szülőföld Alap eddig csak papíron létezett. Az útlevélről és az állampolgárságról a határon túliak kizárásával tárgyalnak az úgynevezett szakértőkkel, nem a Máértet hívják össze. /Asztalos Lajos: A fején talált szög. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

2005. augusztus 1.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn megfogalmazta, hogy a lebomló – lebontható – országhatárokat miként lehet és kell a világban szétszóródott, illetve a határok mellett tömbben vagy szórványban élő magyarok nemzeti egyesítésére fordítani, a kettős állampolgárságot, az autonómiaformákat – a területit is –, a státustörvény biztosította és tovább bővíthető jogokat és kedvezményeket együvé fogva, a nemzeti érzelmű baloldali szimpatizánsokat is az ügy számára megnyerve a nemzetegyesítés céljából egybefogni. Erre az MSZP-s politikusok Budapesten azt mondták, hogy Orbán Viktor megsértette a fél Magyarországot (az egész baloldalt) azzal, hogy egy kalap alá vonta őket Kun Bélával, Rákosival, ’56 elfojtóival, s ehhez a ,,nemzetre rárontáshoz” kapcsolta a múlt évi december 5-i népszavazásos nemre buzdítást is. A szocialista vezetők követelték, hogy Orbán Viktor vonja vissza azt, amit Tusnádfürdőn mondott, kérjen bocsánatot. Arról nem beszéltek, hogy a baloldalhoz tartozók vagy vonzódók összességéről szó sem volt, illetve a Fidesz a nemzetegyesítésben a baloldaliakra is számít, ami eleve rontja az egész baloldalt sértegető szándék hitelét. Tusnádfürdőn sok szó esett viszont az MSZP-vezetés, a jelenlegi kormány nemzetegyesítésre alkalmatlan és képtelen voltáról. Az Orbán Viktorra irányított össztűzzel párhuzamosan Gyurcsány Ferenc a korlátozott magyar állampolgárság esetleges megadására nyugati szakértőket hívott nemzetközi tanácskozásra Budapestre, amelyre a határon túli magyarok képviselőit nem hívták meg. Az arculcsapást Kasza József az érdemi megoldás helyett látszattanácskozásnak, időhúzásnak minősítette, Bugár Béla is nehezményezte a közvetlen érdekeltek kizárását, és Markó Béla komoly mulasztásként értékelte az érdekeltek bevonása nélküli tanácskozást. Figyelemre méltó fejlemény az is, hogy Markó Béla az eddigi egyoldalú balos kapcsolattartás helyett bejelentette: a magyarországi pártokhoz való egyenlő közelség elvét alkalmazzák, s a legerősebb magyar ellenzéki párttal – a Fidesszel – tovább építik kapcsolataikat. Markó az alvó Szülőföldprogramot is bírálta, írta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Nagy hőség van, ég a Tátra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./

2005. augusztus 17.

1986-ban a szovjet posta Kun Béla születésének 100. évfordulóján 10 kopejkás emlékbélyeget adott ki. A szilágycsehi születésű Kun Béla 1916-ban orosz hadifogságba esett. A tomszki táborban a forradalmi tisztek vezetője lett, később belépett a bolsevik pártba. A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába emigrált. 1920 nyarán Szovjet–Oroszországba ment. 1921-től 1936-ig az illegális KMP tényleges vezetője. 1937-ben koholt vádak alapján letartóztatták és kivégezték. 1919 nyarán a bécsi újságok jelentése szerint Kun Béla – mialatt a fórumon azt hirdette, hogy a Tanácsköztársaságot utolsó csepp véréig védelmezi -, 50 millió koronát, 35 kg aranyat és 50 láda értéktárgyat helyezett el Svájcban csempészet útján. /Erőss Vilmos, Csíkszereda: Kun Béla-emlékbélyeg. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 17./

2006. június 16.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke tizenhat éve akadálytalanul uszít a magyarok ellen. Fellépéseinek eddig semmilyen jogi következménye nem volt, és okkal lehet attól tartani, hogy nem is lesz, különösképpen akkor nem, ha Slota pártja a választások után ismét parlamenti párt lesz. A ,,korcs lovaikon betolakodó, rút képű és görbe lábú magyarokat” szidalmazó, a már Budapest lerombolására is buzdító zsolnai polgármester, aki úgy tudja, hogy II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Kun Béla és sokan mások a szlovákok népirtói voltak, s aki szerint a honfoglaló magyarok karddal forgatták ki a szlovák anyák hasából magzataikat. Slota uszításait a szlovák politikai pártok szó nélkül hagyják. Az MKP nyolc éve, a Slotával együtt kormányzó Vladimír Meciar bukása óta két egymást követő választási cikluson át volt a mai napig a szlovák kormánykoalíció tagja, végül annak második legerősebb pártja, de Slota ellenében még egyetlen szlovák koalíciós partnere sem védte meg. Még csak egy gesztussal sem. Következetesen Ivan Kusy politológus veszi védelmébe a magyarokat, és szembefordul a Slota-féle nyílt gyűlölködéssel. Legutóbbi írásában kiemelte, hogy a magyarellenes hisztériát gerjesztő Slota ezt azért teheti, mert a szlovák többségű közeg eltűri a szélsőséges, soviniszta kirohanásokat. Az utóbbi napokban a legnagyobb támogatottságot élvező Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) nevű baloldali ellenzéki erő vezetője, Robert Fico tárgyalóasztalhoz ült Slotával. /(mol): Meddig uszíthat még Ján Slota? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 16./

2006. szeptember 19.

Felrázta Magyarországot az elmúlt hétvégén a hangfelvétel: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elismerte, hazudik, hazudnak, s mellékesen rámutatott arra az apróságra is, hogy Magyarország nagy bajban van nekik köszönhetően. S a „leleplezés” után már órákkal valószínűleg azért kezdtek provokációt emlegetni sokak, mert a reakciók sablonosak voltak: az anyaország úgynevezett „jobboldali” szerveződései tüntetéseket kezdtek, a politikai ellenzék tiltakozott, a zömében kormánypárti magyar sajtó pedig hűvösen, tárgyilagosan magyarázza e sorok írásakor is, hogy Gyurcsány Ferencnek igaza van. Magyarország vezetője hazudott, ezt elismerte, büszke is rá, s a következmény? Kiment tüntetni maroknyi ember, megjelenik néhány újságcikk. Ha ez a történet is ennyiben marad, akkor a kérdésre a válasz csak igen lehet majd: hazudni szabad, hazudni kell, mert a nép (nem véletlen, hogy nem használom a „nemzet” szót) lenyeli a hazugságot, sőt, szereti azokat, akik hazudnak. És ebben 1918 óta a szocialisták a legjobbak – nemcsak Magyarországon. Ám ez a szánalmasan kicsiny ország az, ahol a legjobban felmérhető, mennyire ártalmassá formálták ezt az eszmét, és Kun Béla, Rákosi, Kádár, Grósz után a szocialista milliárdos Gyurcsány vagányul vághatta oda elvtársainak Balatonőszödön: „Magyarország le van írva”. Sajnos, ebben sem hazugság, sem tévedés nincs. /Szondy Zoltán: Mindenki hazudik? = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 19./

2006. november 30.

Hosszú várakozási idő után végre megkezdhette tevékenységét Sepsiszentgyörgyön a magyar kulturális fiókintézet. Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára indította útjára a központ programsorozatát. Bár a sepsiszentgyörgyi intézmény hivatalosan a bukaresti Magyar Kulturális Intézet „fiókja”, valójában tevékenységének jellege jelentősen különbözik a román fővárosban működőétől, s emiatt nagy önállósága van. Míg a bukaresti intézet román közegben igyekszik megismertetni a magyar kultúrát, addig a sepsiszentgyörgyi központ eleve magyar többségű környezetben végzi dolgát. Az intézmény magyar-magyar viszonylatban, Kárpát-medencei szinten kívánja összehangolni a különböző határon túli régiókról és a Magyarországról szóló ismeretek terjesztését, egyszersmind az erdélyi magyar kultúra külföldi „kiközvetítésével” is foglalkozna. /Magyar kulturális koordinációs központ nyílt Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./ A magyar államtitkár méltatta Sebestyén Márta népdalénekes tevékenységét is, aki hitelesen képviseli a magyar, román, Kárpát-medencei népzene kapcsolódási pontjait. Gyulai Líviusz erdővidéki születésű grafikusművész munkáiból álló kiállításának megnyitójával folytatódott az avatóünnepség. Markó Béla kormányfő-helyettes az épület homlokzatán lengő piros-fehér-zöld zászló kapcsán megjegyezte: „Itt van az erkélyen egy kis darab Magyarország, ez nekünk fontos, mert hosszú évtizedekig távol volt ez az ország, melynek nyelve, történelme, kultúrája, nemzeti érzelme közös a miénkével”. Demeter János megyei tanácselnök beszédében ismertette, hogy a központavatóval Sepsiszentgyörgy kulturális fővárosnak számít nemcsak Háromszéknek, hanem Székelyföldnek és Erdélynek is. „Az épületben Háromszék vármegyeháza volt, mostantól nemcsak annak az országnak a lobogója látható, melynek polgárai vagyunk, hanem az anyanemzet zászlója is. Legyünk büszkék erre, s töltődjünk fel erővel és hittel” – zárta mondanivalóját. A rendezvény végén Gazda Zoltán, a Tamási Áron Társulat színművésze, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezetének elnöke Hiller Istvánnak – az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetőjének – címzett levelet adott át Bogyay Katalinnak. Ebben arra kéri a minisztert, hogy a továbbiakban is kerülje Háromszéket. „Talán csak Kun Béláék bolsevik uralma idején volt olyan vezetése Magyarországnak, amelyik ilyen erőteljes nemzetrombolást teljesített volna” – olvasható a levélben. Két évvel ezelőtt Vas Lajos akkori államtitkár hivatalosan már megnyitotta a sepsiszentgyörgyi intézményt. A román parlament azonban a kétoldalú egyezményt sokáig nem ratifikálta, és az intézmény nem kezdhette meg tényleges működését. /Domokos Péter: Magyarország Székelyföldön. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

2007. március 9.

Budapesten újra az a gond, mint 1848-ban: szabad-e, helyes-e, egyáltalán kell-e ünnepelni? A különbség mindössze annyi, hogy 159 évvel ezelőtt a bécsi kamarilla és budai meg pesti helytartóitól kellett tartani, hogy nem lövetik-e, nem veretik-e szét az utcára vonulókat, ma pedig bátorítani kell a magyarokat, hogy ne féljenek, a saját, demokratikusan választott kormányuk nem mer még egyszer közéjük lövetni, nem merészel ellenük lovasrohamot vezényelni, kardlapozást elrendelni. A legnagyobb szégyen, hogy egyáltalán felmerülhet egy magát demokratikusnak mondó államban, hogy a legnagyobb nemzeti ünnepén kivonulhat-e köztérre, utcára állampolgára, megjelenhet-e a felmenőinek krajcárjaiból összerakott Országháza előtt, hogy Kossuth Lajos szobrához egy szál virágot elhelyezhessen. Erdélyben nyugodtabban, nagyobb szabadságban és biztonságban készülhetnek március 15. megünneplésére, mint ott, ahol ez az ünnep megszületett. Magyarországon szellemiségében új Bach-korszakra, Kun Bélára és társaira emlékeztető dolgok történnek. Szégyen. Márciusi szégyen. /Sylvester Lajos: Márciusi szégyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 9./

2007. március 14.

„A kommunistáknál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. ” – írta Alekszandr Szolzsenyicin. „Gyurcsány Ferencék országlását nézve, megerősödhetünk abban, hogy bizony Kun Béláék, Rákosiék és Kádárék ideologikus bolsevizmusa, valamint az MSZP-SZDSZ saját zsebre játszó rablókapitalizmusa erkölcsi tekintetben egy tőről fakad” – írta Borbély Zsolt Attila. /Borbély Zsolt Attila: Immoralitás és amoralitás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 14./

2007. április 4.

Fülöp Sándor a Szabadságban korábban (febr. 24.) ismét szóvá tette, hogy „I. Mátyás magyar király” román „fordítása” nagy tudatlanságot tükröz. Egyrészt a Mátyás név románul Matia (és nem Matei, ami magyarul Máté), másrészt a királyok megnevezésében csak keresztnevük szerepel. Ily módon Mátyás király neve románul Matia I., regele Ungariei, nem pedig Matei Corvin. Azonban hiába jelennek meg ezek a cikkek. Hivatalosan véleményezni kellene ezeknek az emléktábláknak a szövegét, talán a Román Akadémiának. A táblák szövegének összeállítás, helyesbítése nem jelentene gondot, hiszen nagy tudású szakemberek vannak, mint például Asztalos Lajos vagy Gaál György. A felterjesztők talán a Babes–Bolyai Tudományegyetem történészei lehetnének, esetleg a helyi RMDSZ. A cikkíró emlékeztetett, a Mátyás király-szobron elhelyezett Nicolae Iorga szöveg több tévedést is tartalmaz. Stefan cel Mare kevéssel Baia-i nyert csatája után Mátyás királynak hűbéri hűségesküt tett. A cikkíró kitért arra, hogy Gaál Gábor (emléktáblája a Kossuth Lajos utcában) fizetését a Szovjetuniótól, 1933-tól a Kominterntől kapta: ezt feltétlen engedelmességgel kellett meghálálnia. Ezt a szerepet 1945 után átvette az RKP. Minden „engedelmessége” ellenére, trónja épp úgy ingott bizonyos időben, mint 1938-ban Kun Béla feje Moszkvában. /Nagy L. György: A funári emléktáblák megmaradnak? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-71